Nemzetközi labdarúgás

Nem láthatjuk többet a Chelsea kispadján a csinos doktornőt

José Mourinho, a csapat menedzsere már a pálya szélén is toporzékolt, mikor meglátta, hogy az orvosi stáb szalad a pályára, majd a meccs utáni interjújában nyilvánosan is letolta őket.
 
 

 
„Nem örültem az orvosi stáb munkájának! Ha orvos vagy, ha gyúró, ha adminisztrátor, akkor is értened kell a játékot. Ha ápolás történik a pályán, az csak akkor lehet, ha biztosan komoly gondjai vannak a játékosnak. Biztos voltam benne, hogy Edennek semmi komoly baja nincs, kapott egy rúgást és már nagyon fáradt volt. Az egészségügyi személyzetemnek köszönhetően nyolc mezőnyjátékosom tudott csak védekezni a szabadrúgást követő kontránál” – mondta Mourinho a lefújást követően.
 
""
 
A szurkolók azonnal a doktornő mellé álltak, hiszen látszólag komoly fájdalmai voltak Hazardnak. Carneiro a facebookon köszönte meg a szurkolók kedves reakcióit, amit úgy tűnik, nem kellett volna, Mourinho tudjuk, hogy nem fogad el a sajátjával ellenkező véleményeket.
 
Eva Carneiro ezek után a háttérben kap szerepet, továbbra is a csapat orvosa marad, de nem vehet részt majd az edzéseken, meccseken és a csapat szállására sem teheti be a lábát. A dolgok jelen állása szerint, a hétvégi, Manchester City elleni meccsen sem vehet majd részt.
 
""
 
A hírek szerint az utánpótlás-akadémia orvosa, Julian Redhead ülhet majd le a kispadra.
 
Carneiro André Villas-Boas idején, 2011-ben lett a csapat orvosa.